Szentendrei hulladékudvar
A hulladékudvar a 2000 Szentendre Szabadkai út 9. szám alatti telephelyen működik, gépjárművel a Városi Szolgáltató NZRt. központi irodájának parkolója felől közelíthető meg.
A különböző hulladékfajtákat elkülönítve – a veszélyes illetve a nem veszélyes anyagok elhelyezésének megfelelő előírások szerint – gyűjtjük, tároljuk és dokumentáltan továbbítjuk a további feldolgozásra, hasznosításra. Emiatt a különböző hulladékfajtákat már a befogadáskor elkülönítjük, ezért célszerű, ha ügyfeleink is ezek figyelembevételével szelektálják az átadandó hulladékot, megkönnyítve ezzel a kirakodást.
Eltekintünk a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási díj megfizetésének igazolásától, elegendő lesz a hulladékgyűjtő udvarokban a magyarországi lakcím kártya (annak hiányában tartózkodási engedély/kártya, hatósági bizonyítvány, regisztrációs igazolás, vagy bejelentőlap) felmutatása a szolgáltatás igénybevételéhez.
Fenti dokumentumok birtokosa az ország bármely hulladékgyűjtő udvarának szolgáltatásait igénybe veheti, így a jövőben már nem csak a szentendrei, hanem a fővárosi hulladékgyűjtő udvarok és azok szolgáltatásai is elérhetőek a lakosság számára.
Segítve a lakosság részére történő országos igénybevételi lehetőség biztosítását, kényelmi szolgáltatásként lomhulladék, a zöldhulladék, valamint az építési-bontási hulladék gördülékeny leadására időpontfoglaló rendszer került bevezetésre, amely használatával elkerülhető az esetleges sorban állás. Az időpontfoglalásra csak ezen hulladékok leadása kapcsán van mód. A regisztrációt a www.vszzrt.hu/hulladekudvar-idopontfoglalas oldalon végezheti el, melynek segítségével kényelmesen, otthonából foglalhat időpontot a szentendrei hulladékgyűjtő udvarba. Felhívjuk ügyfeleink figyelmét, hogy a hulladékudvar időpontfoglalás nélkül is rendelkezésükre áll. A hulladékgyűjtő udvar szolgáltatásait csak magánszemélyek vehetik igénybe.
Fontos, hogy a sittet (építési és bontási hulladék), a hungarocellt és a zöldhulladékot csak zsákolva tudjuk fogadni, melyre napi és éves limit került meghatározásra.
A hulladékgyűjtő udvarok lakossági igények kielégítésére szolgálnak, így intézményektől, gazdasági társaságoktól díjfizetés ellenében sincs lehetőségünk a hulladék átvételére.
A Városi Szolgáltató NZRt Hulladékudvarát örvendetesen növekvő számban egyre több partnerünk veszi igénybe, akik ezzel nemcsak saját otthonuk, hanem tágabb értelemben vett környezetük rendjét és tisztaságát is óvják.
Cím: 2000 Szentendre, Szabadkai út 9.
Nyitvatartási idő: Hétfő: 7:00-19:00 / Kedd: 7:00-15:30 / Szerda: 7:00-15:30 / Csütörtök: 7:00-15:30 / Péntek: 7:00-12:00 / Szombat: 7:00-13:00 / Vasárnap: ZÁRVA
Fontos: hulladék beszállítás céljával érkező ügyfeleinket kérjük, hogy zárás előtt legalább 30 perccel legyenek szívesek megérkezni!
A hulladékok leadható napi illetve éves mennyiségéről az alábbi elérhetőségen tájékozódhat: https://www.vszzrt.hu/hulladekgazdalkodas/hulladekudvar-uzemelese/